Mostnica szurdok
A szurdok megtekintése egyáltalán nem volt a terveink között, azonban velünk utazó barátaink ajánlásával úgy gondoltuk, hogy ha már itt vagyunk akkor egy kis séta közbeiktatásával simán megtekinthetjük. S mint kiderült a szurdok mellett egy kisebb vízesést is megleshetünk a végén.
Ugyan nem messze volt tőlünk a szurdok bejárata, de úgy döntöttünk, hogy inkább autóval megyünk át a szomszéd faluba, Stara Fužinába és megspóroljuk azt az 5 kilométert. Amiről természetesen a nap végére kiderült, hogy nagyon is jól tettük.
Parkolásunk során az alsó parkolót választottuk, mert nem igazán tudtuk eldönteni, hogy a felső parkoló vajon mennyire és hogyan fizetős. Bár nyáron az alsó s fizetős lett volna.
A szurdokig megközelítőleg 10 percet kellett sétálni aszfalton, ami néha kicsit többnek tűnt. Viszont közben páratlan látványban lehetett részünk. Hatalmas tér állt a rendelkezésünkre, hogy gyönyörködjünk a távolban magasodó hegyekről és ugyan nem volt hó, de a zöldes-barnás növényzet csodálatosan mutatott velük.
A következő képeket ezen az útszakaszon fényképeztem.
Az aszfalt útról letérve a völgy felé vettük irányunkat, ahol már a szurdok várt minket. Először azt gondoltam, hogy még egy kis erőfeszítést bele kell majd tennünk a szurdok megtekintésébe, de nem. Amint leértünk, akkor elénk tárult a látvány, ami a következő képeken látszódik.
Viszont azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy a képek egyszerűen nem tudják átadni a valóságot. Leginkább a mélység és a távolságérzetben nagyon csalókák. Sokkal mélyebb volt és sokkal nagyobb, mint ahogyan azt a képek bemutatják.
Utunkat ezután Mostnica forrásához folytattuk, ahol majd a vízesést fogjuk meglelni. Egy idő után a szurdok eltűnt és közelebb tudtunk menni a folyómederhez és közvetlen közelről tudtuk megfigyelni a folyó folyását. Bár lehet így télen pataknak mondanám inkább, mint folyónak. A köveken óvatosan ugrálva és lépdelve egyre közelebb kerültünk a csobogáshoz. Néha befagyott részeken is tudtunk csúszkálni.
A mederben történő lassú haladást később feladtuk és elkezdtünk tempósabban haladni a vízesés felé, mert azt tudtuk, hogy nem a közelben van, de nem tudtuk, mennyire is van messze. Az egyik kereszteződésben túrázóktól megtudtuk, hogy még egy órát minimum gyalogolni kell, de ha sietünk akkor még sötétedés előtt oda fogunk írni. Ekkor ugyan fáradt voltam már, de a többiek hathatós támogatásának hála folytattuk tovább az utunkat.
Az erdőt hamarosan felváltotta a nyílt területen fekvő füves völgy, ahol aszfalt úton tudtunk tovább haladni. Később ez murvára változott és az út mellett feltűntek tanyasi épületek, amelyek közül előfordult olyan, amiben laktak is. Azonban olyan is, amit csak mezőgazdasági vagy állattartási célra használtak.
Már kezdtem azt érezni, hogy soha nem fogjuk meglátni a vízesést az út végén. Csak sétáltunk, sétáltunk és sétáltunk. Még a folyót is szem elől tévesztettük. Az út végén egy tábla mutatta, hogy már csak pár lépés és ott lesz a vízesés. Csak reménykedni tudtam, hogy nem kell még egy fél órát menni. Besétáltunk egy kisebb erdőbe, majd bumm, megérkeztünk a vízeséshez.
Egy pillanatra csalódást éreztem, mert egy picike vízesés lett a nagy utazás vége. Azonban, ahogyan nyugodtan ott álltam, figyeltem és hallgattam a csobogást, akkor teljesen megnyugodtam. Csak néztem, néztem és néztem. Ráadásként senki nem volt ott, hogy zavarjon minket.
S ahogyan a filmekben szokás, most jön a snitt és máris otthon vagyunk. Sajnos azonban nem ez történt, mert még visszafelé is meg kellett tenni ugyanennyi utat. A sötétedés is sokkal hamarabb jött, mint gondoltuk. A nagy részét az útnak teljes feketeségben töltöttük. Szerencsénkre a csillagok és a hold a segítségünkre volt, így a telefonjaink vakuit nem kellett mindig használni, csak amikor autók haladtak el mellettünk. Ugyanis visszafelé már az aszfaltot választottuk és nem az erdei ösvényeket. Érdekes élményt nyújtott.
Ez a napi túra 11,99 kilométer volt 2 óra 37 perc mozgással töltött idővel. Ismét egy mozgalmas nap.