Cuxhaven, az északi-tengeri Balaton

Munkával kapcsolatosan néha az Északi-tenger partjára kell utaznom és ilyenkor vegyes érzések szoktak elfogni. Ugyanis nagyon szép kis hely lenne Cuxhaven, mivel azonban ilyenkor nem 9-17 között szoktam dolgozni, így soha nem sikerült még eléggé kiélveznem minden pillanatát a városnak. Nagyon kevés alkalommal volt lehetőségem napsütésben megnézni a várost, pedig már voltam télen, nyáron, tavasszal, … Cuxhaven, az északi-tengeri Balaton részletei…

Visszatekintés: Mount Rushmore National Memorial

Már az első USA mini körutam alatt gondolkodtam azon, hogy írni kellene azokról a helyekről, ahol voltam. Leginkább a nemzeti parkokról, mert azokban egyszerűen még nem tudtam csalódni. Utána jött a második, majd a harmadik túra, de bejegyzések még sehol. Szóval ezt a hiányosságomat fogom bepótolni a visszatekintés sorozatomban. Az első bejegyzésemnek valamilyen népszerű helyet … Visszatekintés: Mount Rushmore National Memorial részletei…

Év vége Bohinjban

Előző évben olyan jól sikerült az év vége és az új új év Bohinjban, hogy úgy döntöttünk idén is Szlovénia felé vesszük az irányt és ismételten megnézzük a tavat magunknak. Nagy reményekkel foglaltuk le a szállást december elején, hogy ismételten havas tájban tudjuk megtekinteni. Sajnos azonban az indulás közeledtével az időjárás már nem nekünk kedvezett és melegebb idő miatt hóra már nem igazán számíthattunk. Év vége Bohinjban részletei…