Slap Savica
Az előző napi hosszabb túra után közös döntés alapján egy pihenősebb napot tartottunk. Emiatt csak egy kisebb sétát vállaltunk be egy nagyobb alvást követően.
A döntésünk a Savica vízesésre esett, ugyanis egyszerűen el lehet jutni hozzá autóval, ahol azután egy 15 perces kisebb felfelé sétát követően már csodálkozhattunk is benne.

Mint a képen is látható a vízesés hozama télen nem olyan nagy, de mindenképpen érdemes megnézni, mert az a zöld színt mindig látni kell.
A vízeséshez vezető út bejáratánál el lehet fordulni egy másik irányba is, ahol fel lehet sétálni a hegy tetejére. Erre az útra azonban nem voltunk felkészülve, így kihagytuk. Az előző évben, hóban, megpróbáltunk felmenni, mondván hátha onnan még szebb látványt nyújt a tó, azonban másfél-két óra után feladtuk, mert nem tudtuk pontosan mennyi idő lenne még hátra és nem akartunk sötétben lefelé jönni. Ez az útszakasz ismételten megmaradt bakancslistásnak.
Bármelyik túrát is választjátok, ne feledjétek el, hogy a parkolónál van egy étterem, ahol pótolhatjátok az elveszett energiát. Mi nem feledtük 🙂